2013. június 4., kedd

SZÜLINAPI TORTA

A hétvégén szülinapi tortát sütöttem. Az alsó szint citromos, a fölső epres töltelékkel készült.
A piskóta 12 tojásból készült. A töltelékhez fél kiló epret, négy citromot, 80 dkg. vajat és csak a fene tudja hány kiló porcukrot használtam fel. A rózsaszín krémet a  Ági barátnőm állította elő, a saját tortájához. / Ő is nagyban gondolkodik, az én tortámra, az Ő torta csodájának a "maradéka" került. /  A kis levélkék is saját készítésűek. A "mű" a sok hűtéssel együtt két napon keresztül készült, és már bánom, hogy nem mértem meg, hogy hány kiló volt. Az alsó piskóta egy 28cm-es tortaformában lett sütve. Nem igazán volt, hűtőszekrénybarát sem. Gyakorlatilag szinte az összes polcot ki kellett venni a hűtőből ahhoz, hogy a torta beférjen.




Szerintem finom is lett. A folytatás pénteken következik, mikor is újabb tortát készítek, ezúttal ajándékba. 

Brigó



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése