2013. augusztus 8., csütörtök

ISMÉT A FEDÉLZETEN

Talán kicsit elhanyagoltam a blog írását az elmúlt időben, de ennek dacára azért alkottam is. Ezeket az alkotásokat azonban kicsit később fogom közzétenni.
Addig is néhány kép az elmúlt egy hónapról:
Sok ezer harangvirág pompázott



Harangvirág Tanyán kinyíltak a harang virágok
Mikor a házat megvettem már akkor is nagyon sok tő harangvirág díszítette az udvart. Minden tövet gondos munkával megőriztünk, ha útban volt átültettük. A mai napig folyik a szaporítás. Nem is tudom lehet-e látni még egy helyen egyszerre ennyi vad harangvirágot.




Közben a rózsák is virágozni kezdtek, és a levendulák első virágai is beértek.
 
   

A leszüretelt levendulák a nagy melegben gyorsan száradtak, lemorzsolva üvegekbe kerültek.


Természetesen kis levendulás hímzés is került az üvegek tetejére.

Jártam az Iparművészeti Lektorátusnál, ahol néhány általam tervezett munkát, takarókat, játékokat táskákat zsűriztek. Minden általam beadott tárgy elnyerte a zsűri tetszését és színvonalas iparművészeti terméknek nyilvánították. Zsűri számot is kaptak. 
Az épület maga is egy csoda volt, a várban található. Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek képeket róla.


Íme a két kedvenc zsűrizett alanyom:

Malac család
Rózsakoszorús nyuszi

Kerti parti is volt nálunk, az egyik sütemény a rég óta dédelgetett nagy álmom a levendulás muffin volt.


Közben a kertben lévő barack fán is szépen kezdtek beérni a barackok. A szezon végére nagyjából 60 üveg saját készítésű biobarack lekvárral lett gazdagabb a kamra.
Egy részük természetesen elajándékozásra került. Íme az ajándék lekvárok díszítés közben:


Igyekeztem néhány érdekes kiállítást is megnézni, egyik ezek közül a Koreai Intézet viseleti kiállítása volt.
Csodálatos színekkel hímzett fantasztikusan aprólékos kidolgozású viseleteket lehetett látni egészen a gyermek ruháktól a díszes ünneplőkig.




Természetesem mint minden évben, idén is kicsit elidőztem a Művészetek Völgyében is. Nagy sajnálatomra ez a rendezvény mind területében, látnivalóban és sajnos érdeklődésben is kevesebb volt mint az eddigi években. Textiles is nagy sajnálatomra egyre kevesebb van.
Néhány kép a Völgyből:
Csodálatos kerámia virágok

Ódon, régi házak
Volt itt is Levendula bőven

Kedvenc sikátorom
Ismét kerámia virágok


 A Völgyben tett utazásomon felbuzdulva padlás takarítást irányoztam elő. Íme néhány kincs:

A kincsek
Néhány varrott kincs is. Ági barátnőm szülinapjára készült ez a kis tábla. Budaörsi varrós csoportomnak üzenem, látjátok ilyen üdvözlő táblákat is kilehet találni! :)))
/ A felirat ötletét az egyik 1900 körül kiadott kézimunka katalógusom nézegetése közben találtam ki. Akkoriban nagy divat volt mindenre vicces kis feliratokat hímezni. Néhánynál az az érzésem támad, hogy enyhe célzások voltak az azokat minden nap látó, főleg férjek részére. :)) /


Elkészült a legújabb századfordulós ruhám is. Nem is annyira utcai használatra, inkább varrós bemutatókra szánom. Habár külön-külön biztosan jól mutathatnak a darabok. A fölső akár egy farmerral, a szoknya pedig egy egyszerű kis fehér fölsővel alkalmas mindennapi viseletnek is. 



Végül pedig egy régi régi ruhám került elő, amely ebben a formájában utoljára látható. A ruhát jó néhány évvel ezelőtt én varrtam. Az érdekessége azon felül, hogy a gyöngyök mind kézzel vannak rávarrva, hogy arany szállal kézzel vert csipke díszíti. Most ez okozza szegényke vesztét ugyan is a rajta lévő csipkét zsűriztetni viszem a Hagyományok házába. Ezt a csodálatos gallért még Mátrai Magdolna tanárnőm tervezte, az ő mintáját készítettem el csupa arany szállal. Úgy tudom, hogy a Magdi néni által készített példányt anno Ronald Reagan akkori Amerikai Elnök felesége kapta ajándékba magyarországi látogatásukkor.

A ruha vasalatlanul és az abroncsos alsó rész nélkül

Az arany csipkegallér egy részlete
BRigó :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése