2014. február 1., szombat

TEPSIFOGÓ KESZTYŰ KÉSZÍTÉSE

Január a tepsifogó kesztyű elkészítéséről szólt a budaörsi közös varrásunk során, mely egy nagyon hasznos kellék, és mindamellett dekoratív.


Lássuk:


A kesztyű alapját négy anyag összesteppelésével készítjük el. Alul a tűzálló teflon anyag, rajta egy bármilyen maradék vászon anyag merevítőnek. Harmadik rétegnek egy 100 grammos vatelint, felülre pedig egy sárga pamutvásznat használjunk. Arra  figyelni kell, hogy műszál ne legyen egyik felhasznált anyagunkban sem, bírnia kell a sütő melegét. A steppelés mintáját egy vonalzó segítségével illanófilccel  felrajzoljuk, a varrógépben alul szürke, felül sárga cérna volt befűzve, ezzel megsteppeljük.
  

Egy sablon segítségével (nekem egy papírtányér volt) lekerekítjük az elkészült hőálló darabunk végeit. Megrajzoljuk, majd levágjuk a felesleget.


Következő lépésben a kis szirmokat az anyagra rajzoljuk és összevarrjuk, úgy hogy a szirmocskák alját nyitva hagyjuk. Varrásráhagyással körbevágjuk, kifordítjuk, megvasaljuk, majd egyenként behúzzuk minden kis szirom alját. Összesen 12 db. szirmocskát készítünk.


A kis virág "porzós" része úgy készül, hogy először is kartonlapból kivágunk egy végleges mérettel megegyező sablont. A zöld pöttyös anyagot varrásráhagyással kiszabjuk, majd egy cérnaszál segítségével a sablonra húzzuk. A sablonnal együtt megvasaljuk.


Eltávolítjuk a sablont, majd a hátuljára vasaljuk a kétoldalas ragasztó fátylat. Eltávolítjuk a papírt a ragasztófátyolról.


A zsebecske négyzet alakú sárga anyagára helyezzük a virág közepét, majd egyenletesen elosztva az anyag alá helyezzük a szirmokat, vigyázva, hogy az alja összevarrásnak is hagyjunk helyet. A virágokat megvasaljuk, így odarögzítjük a varráshoz a szirmocskákat.


Körben a pöttyös anyag szélénél végigvarrjuk a "porzókat". A "porzóba" az aljánál  kevés vatelint csúsztatunk, így domború hatást érünk el.


A zsebecske három rétegét összevarrjuk, (két réteg vászon, plusz a vatelin ) de csak az aljánál, ott ahol a virág van.


A színére fordítjuk, és levarrjuk a virág oldalánál.


Anélkül, hogy a zsebeket körülvágnánk, a zsebecskéket az elkészült teflonos anyag sárga felére gombostűzzük.


A teflonos anyag oldaláról egymáshoz varrjuk, a részeket, és levágjuk a felesleget.


Már csak a ferde pánt felvarrása van hátra. A sárga oldalról varrjuk fel, úgy hogy az egyik zseb indulásánál kezdünk a varrásnak. A virágocska legalsó szirmocskáit munka közben, gombostűzzük a virág közepére, így biztosan nem varrjuk oda a ferde pánttal.


Kézzel a teflonos anyag oldaláról felvarrjuk a ferde pántot. Kis egyenes pántból akasztót készítünk a tetejére.


Elkészült a szuper tepsifogónk, mely konyhánk dísze lesz. Persze a következő sütésnél a le kell tesztelni. Nekem bevált :)

Jó varrogatást!

BRigó



2013. december 30., hétfő

ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉS - VÉGE!

Az elmúlt időben nem nagyon volt időm a bloggal foglalkozni, sok volt a tennivaló. De néhány, ez idő alatt elkészült munkát most azért bemutatok. Jövőre is lesz Karácsony!
Ezeket a terítőket az októberi közös varrásunkon varrtuk a Hölgyekkel. / Megpróbáltuk időben elkezdeni a készülődést, nálam ezt nem lehet elég korán elkezdeni! /

Terítők 1

Terítők 2
A novemberi közös varráson sokféle varrnivalóból lehetett válogatni. 


Párnák kézzel hímzett mintákkal

Advent első hétvégéjén a gyerekekkel Rénszarvas Rudit készítettünk.

Rudi éppen pihen a "nagy munka" előtt!

A második hétvégén a Mikulás varrásra került sor. / Mivel nálunk is járt! :)))/

Hosszú lábú Mikulás 
A harmadik hétvégén csinos levehető szárnyú angyalka baba készült.


A negyediken pedig csodás textil mézeskalács díszek.


Készült még takaró Zsuzsinak. Amerikai flanel polár hátlappal. 


és egyéb kis karácsonyos ajándékok....



Enikővel és Pálmával december 17-én szerepeltünk a "Családbarát " című műsorban. Karácsonyi ajándékokat és karácsonyfadíszeket varrtunk.

Csodásan berendeztük a stúdiót.

Varrtunk és beszélgettünk, nagyon jól éreztük magunkat.

Körbenéztünk a stúdióban is.

Brigi a magyar  Hollywood-ban

Ha valaki szeretné megnézni az MTV médiatárban megteheti a Család barát műsorok között a 2013.12.17. -én felvett 109. adásban.

Sokatok kérésére közzé teszem a Stúdóban készített karácsonyfa dísz elkészítési útmutatóját. / Ha valakinek túl gyors lett volna a a műsorban előadott magyarázatom! :))) /




 És még néhány karácsonyra készített ajándék.

A Szent Johanna Gimi idén is nagy sláger volt!
Vicces kis Mignon figura, valakinek nagyon jó barátja lesz


Tolltartó két kislánynak, menők lesznek az osztályban.
Lucának is lett Szent Johannás készlete.


Elegáns neszesszerek, minden korosztálynak, nem csak karácsonyra!
Ezúton is kívánok minden Kedves Varrós társamnak és Olvasóimnak Kellemes Foltos Karácsonyt és Öltögetésben Gazdag Boldog Új Évet!


BRigó :))













2013. október 23., szerda

DOLGOS HÉTVÉGE


Ez a kellemes őszi hétvége igencsak sok tennivalót hozott számomra.
Hosszú idő után végre elkészítettem a cégtáblám. A terv már réges rég a fejemben volt, de valahogy az idő csak most engedte, hogy fára kerüljön. Íme!


Vettem egy falapot, és a logó alatti részt lealapoztam fehérre. Grafit ceruzával rajzoltam rá a mintát, majd a feliratokat. Ezt követően jöhetett a festés. Száradás után kapott egy réteg lakkot, végül már csak a helyére kellett tenni.


A szombat izgalmasan indult. A diósdi amerikai iskolában /ICSB /rendezett foltvarró összejövetel volt a fő program, amit már nagyon régóta vártam. Négy nagyon kedves amerikai hölgy volt a vendég. Egy nagyon ügyes technikát tanítottak a kis négyzetek gyors összevarrására.


Nagyon jól éreztük magunkat, a tapasztalatcsere mellett a kötetlen beszélgetés, mesélés is helyet kapott. Sokat tudtam meg az életükről.
Az ebédet a férjeik készítették, igen finom volt.
A vendégek roppant kedvesek és türelmesek voltak, mindenben segítettek. Élveztük a közös munkát, nagyon sajnáltuk, hogy abba kellett hagyni a varrogatást. 


Másnap a műhelyembe jöttek látogatóba, két kísérőjük is csatlakozott hozzájuk. Izgatottan és örömmel vártam őket. Foltvarrott óralapot készítettünk, amit kézzel applikáltunk, közben végig beszélgettünk, sokat nevettünk. Meséltünk egymásnak a Foltos csoportjainkról, az otthoni műhelyekről, és a varrásról.


Kellemesen elfáradtunk a nap végére. Remélem jól érezték magukat nálam.
Remélem lesz még alkalom, hogy vendégül láthatom őket.

BRigó

2013. október 7., hétfő

TULIPÁNOS TÁSKA


Az ősz színeiben készült kordbársony anyagból ez a fantasztikus oldaltáska. Mérete akkora hogy kényelmesen elfér benne néhány A/4 dosszié és egy uzsonna. Az elkészült darabnak egy szép tulipános és egy térképes fedlapja van. A tulipános minta rátétes technikával készült, és gépi hímzéssel lett az anyagra applikálva.


A térkép a minta darabon egy Budaörs térkép, amely nagyon hasznos lehet akár egy kiránduláson. Természetesen bármilyen térkép, kép vagy gyerekrajz is könnyen elhelyezhető ezzel a technikával a táska elején.


Különleges fedőlap cipzárral néhány másodperc alatt lecserélhető. Elöl pedig francia patenttal záródik.


A bélés a táska színeihez igazodó kockás anyagból készült. A belső oldalra pedig egy zseb is lett varrva a kisebb tárgyaknak.

BRigó

2013. október 6., vasárnap

NÉPVISELET ÉS SZÜRETI FELVONULÁS HÉVIZGYÖRKÖN

Hetek óta tervezgettem, hogy meglátogatom a barátaimat Hévízgyörkön. Szombaton el is látogattunk hozzájuk, és egyben megcsodáltuk a helyi szüreti felvonulást is.


Az emberek nagyon vendégszeretőek voltak, szívesen láttak minket. Itt az idősek még hétköznap is viseletben járnak. Ünnepekkor a fiatalok, kezdve a legapróbbakkal, láthatóan büszkén öltik fel a népviseletet.


Nagy szerencsémre egy helyi néptáncos hölgy édesanyja megmutatta lánya ruháit. Egy hatalmas komód mélyéről hordta elénk a félve őrzött kincseket. Csak ámultunk, bámulunk a sok csodálatos holmi láttán. Nem győztünk kérdezgetni, mi mire való, hogyan készítették és mikor. Sok fotót készítettünk a ruhákról, de az igazi élmény az volt mikor a kezünkbe is vehettük őket.
A szüreti felvonuláson is alig győztünk fotózni, szalagokat, kendőket. Lesni a sokféle apró hímzést a ruhákon.
.

Ezúton is köszönjük Barátaink és a Hévízgyörkiek kedvességét, türelmüket és a vendéglátásukat. Igazán nagy élményben volt részünk.

BRigó

2013. október 1., kedd

ELKÉSZÜLT AZ ÁTALAKÍTÁS

Augusztus végén kis átalakítást kezdtem meg a műhelyben. A mindennapi munka mellett ez sokszor nem is tűnt egyszerűnek. Az eddig a műhelyben lévő kinyitható kanapét, a néha ideiglenesen nálunk szállásoló barátaink legnagyobb bánatára száműztem. A kanapé a  most már a hideg miatt használhatatlan "Megfoltozlak" nyári varrogatós házikóba került. Helyére asztalokat vittem fel.

Két új gép került beszerzésre, és még egy beszerzését tervezem. A tűző állvány ugyan sok helyet foglal el a térből, de nagyon hasznos, elengedhetetlen a használata. Ebbe a szobába a fal mellé két régen használt komódot raktam. Sokáig a lenti műhelyben álltak üresen, nagyon rossz állapotban. Minden asztalos tudásomat elővéve fúrtam, faragtam de leginkább ragasztottam, és most használható állapotban felcímkézve tökéletesek a mindenféle apró dolgok tárolására.

Mivel sok gondom volt mindig az elkészült, de még el nem adott tárgyak  tárolásával a helyhiány miatt, ezért sürgősen ki kellett találnom valamit. Az egyetlen helység, amely még aránylag szabad volt hát.... a mellékhelység. Ez viszont nem lett  még teljesen befejezve. Két oldalon nem lett felrakva a csempe. Én egy Barkács Csaj vagyok, de azért a csempézés befejezésére nem vállalkoztam. Vásároltam két guriga jó erős tapétát - természetesen akciós maradékot! - és kitapétáztam a helységet.

Már csak olcsó tároló polcot kellett keresnem. Sok keresgélés után az egyik barkács áruházban találtam is, valamiféle spájz polcot, ami nagyjából méretre és árban is megfelelt. Már csak az összeszerelés és az átalakítás volt hátra, mivel az én termékeimnek semmi szüksége például a palacktartóra.
Természetesen megoldottam. A polcot összeszereltem, de a közöket nagyobbra hagytam. A palacktartó elejét, a szűkebb kis lyukakkal a legfölső polc helyére csavaroztam keresztben, majd a palacktartó hátsó részét megfordítva mintegy díszként a polc elejére ragasztottam fa ragasztóval.

Így kicsit olyan lett mint egy régebbi típusú, kicsit igényesebb darab. A kis alsó kosarat is összecsavaroztam, tökéletes lett krumpli tárolás helyett a kész takarók elhelyezésére.

A bejárati ajtóval szemben a kis teraszra felhoztam a kertből egy fa padocskát, hogy kiváltsam vele a kanapé hiányát, ha valaki le szeretne ülni esetleg. Sokszor álmodozom róla, hogy majd a teraszon üldögélve iszogatom a kávémat, elmélkedek..... De ez valahogyan nekem nem megy. Mindig rohanok, alkotok, dehogy ülök le, amikor ennyi idő alatt mennyit lehetne haladni a munkával! Úgyhogy ezt a padot biztosan nem én fogom használni. De meg kell hagyni igen mutatós. :))

És az utolsó hírem: nyáron újabb lakója érkezett a Harangvirág Tanyának. Egy augusztus végi napon a garázsba beugrált egy kis szürkésbarna bundát viselő nyuszika. Több mint két órás megfeszített munka után sikerült a becserkészés a két fiacskám segítségével. Nem adta magát könnyen. De mivel előtört belőlem a nagy állatmentő, már előre láttam magam előtt, ahogyan szegényke éhenhal a garázsban. Sürgős volt a mentés. Ebéd két órával elhalasztva, /a keresés miatt / de meglett a nyúl. A Szusi nevet kapta a fiúktól.

Szusiról közben kiderült, hogy fiúcska. Műhelylakó lett, és azóta a háromszorosára nőtt. Szépen csendesen nézelődik, napközben a teraszon, este a műhelyben és éli világát. Sokáig próbálkoztunk megtalálni az eredeti gazdáját, de sikertelenül.
Azóta az új kolléga társaságában folyik tovább a munka. :))

BRigó