2013. október 23., szerda

DOLGOS HÉTVÉGE


Ez a kellemes őszi hétvége igencsak sok tennivalót hozott számomra.
Hosszú idő után végre elkészítettem a cégtáblám. A terv már réges rég a fejemben volt, de valahogy az idő csak most engedte, hogy fára kerüljön. Íme!


Vettem egy falapot, és a logó alatti részt lealapoztam fehérre. Grafit ceruzával rajzoltam rá a mintát, majd a feliratokat. Ezt követően jöhetett a festés. Száradás után kapott egy réteg lakkot, végül már csak a helyére kellett tenni.


A szombat izgalmasan indult. A diósdi amerikai iskolában /ICSB /rendezett foltvarró összejövetel volt a fő program, amit már nagyon régóta vártam. Négy nagyon kedves amerikai hölgy volt a vendég. Egy nagyon ügyes technikát tanítottak a kis négyzetek gyors összevarrására.


Nagyon jól éreztük magunkat, a tapasztalatcsere mellett a kötetlen beszélgetés, mesélés is helyet kapott. Sokat tudtam meg az életükről.
Az ebédet a férjeik készítették, igen finom volt.
A vendégek roppant kedvesek és türelmesek voltak, mindenben segítettek. Élveztük a közös munkát, nagyon sajnáltuk, hogy abba kellett hagyni a varrogatást. 


Másnap a műhelyembe jöttek látogatóba, két kísérőjük is csatlakozott hozzájuk. Izgatottan és örömmel vártam őket. Foltvarrott óralapot készítettünk, amit kézzel applikáltunk, közben végig beszélgettünk, sokat nevettünk. Meséltünk egymásnak a Foltos csoportjainkról, az otthoni műhelyekről, és a varrásról.


Kellemesen elfáradtunk a nap végére. Remélem jól érezték magukat nálam.
Remélem lesz még alkalom, hogy vendégül láthatom őket.

BRigó

1 megjegyzés: