2013. március 25., hétfő

KIVEHETŐ TÁSKA BELSŐ

Múlt héten pénteken a Budaörsi Foltvarró Csoportnak tanítottam egy nagy nagyon egyszerűen elkészíthető kis kivehető táska belsőt.

A nagyszerű az ebben a nagyon hasznos találmányban, hogy gyorsan táskát lehet cserélni. Minden Foltvarró álma elkészíteni egy táskát, aztán még egyet és még egyet, és persze ezeket előszeretettel használjuk is. De az állandó átpakolás, néha elég nehéz, és sok időbe kerül.
Erre megoldás ez a zsebes belső.
A hozzávalók:
-2 db. 40x60 cm-es szövet anyag, legjobb valami keverék. Én a világos színeket ajánlom, hogy világosabb táskákba is bele lehessen rakni. / A méreten természetesen lehet változtatni, de inkább nagyobbat érdemes varrni, mint kisebbet.- tapasztalat!/
-1 db nagyobb gomb
-egy nagyjából 10 cm-es gumiszalag

Első lépésben a szabásnál figyeljünk rá, hogy az anyag széltében, tehát a 60 cm felé nyúljon. Ez után körben egymáshoz varrjuk a két anyagot. A kifordító nyílás a rövidebb oldalra essen. Levágjuk a sarkokat.
Ezek után kifordítjuk, levasaljuk, és vékonyan, kb fél centire a szélétől letűzzük a széle mentén körben.
 Az asztalra a színével lefelé magunk elé fektetjük, két hosszú oldalt a belsejére fordítjuk, úgy, hogy nagyjából középen egy 3 cm széles helyet hagyunk a két zsebsor között. Vonalzó és illanófilc segítségével felrajzoljuk a zsebeket. A két szélén 1.5, 2 cm -es részen rakjuk az első jelölést. Érdemes méretet venni a bele kerülő dolgokról! Gombostűvel megtűzzük.
Varrásnál a szemben lévő zsebeket együtt varrjuk át, egy folyamatos varrással. A  zsebek tetejénél megerősítjük a varrásokat. Az egyik oldalon a szélső első varrásba belerakjuk a gumit és  megerősítve belevarrjuk.
Az ezzel ellentétes oldalra felvarrjuk a gombot!
Elkészült a mű!
Ilyen belerakva a táskába!

 Brigó




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése